Mop

Korszerű padlótisztítás

KosaramFiókom

A munkánk során sok ember, sok baját / problémáját hallgatjuk meg. Amikor először találkozunk valakivel, akkor már általában baj van, és először az alapjaiban szép, de repedésekben, sérülésekben – vagy selejt munkákban gazdag, fapadlót, parkettát, szalagparkettát találjuk a helyszínen a kétségbe esett Vásárló mellett. Ilyenkor először csiszolunk (pormentesen!), rendbe tesszük a hézagokat, repedéseket, sérüléseket, leápoljuk a felületet (igény esetén színezzük) majd lakkozunk. Nálunk az utolsó lépés mindig egy egyfajta tanácsadás, ahol megpróbáljuk a Vásárlót megtanítani arra, hogy hogyan ápolja / takarítsa a parkettát – és ezért hálásak szoktak lenni. Az alábbi levelet (szigorúan borítékban, nem e-mailben) a 67 éves Marikától kaptuk:

Köszönöm! Csak így röviden, de ezzel sem tudom eléggé kifejezni azt az örömöt, amit érzek Ön, és a termékeik iránt.
 
Két éve a barátnőm Önt, és cégét ajánlotta a tönkrement parkettám rendbehozatalához. Mert amit náluk láttam meggyőzött – azt is Önök csinálták. Kissé fel voltam háborodva, mikor a korábban 1 éve újonnan készített parkettámon rések, repedések jelentkeztek – a “parkettás” ember, akit felfogadtunk nem ezt ígérte, és a boltba is azt mondták, hogy ez a parketta 10-20 évig nem veszít a fényéből. Nem értettem az egészet.
 
A férjem, és én asztmásak vagyunk, de a belvárosban lakunk, naponta kell takarítanom, felmosnom. A temérdek por sajnos megkeseríti az életünket. A felmosómból kicsavartam mindig a vizet ahogy szoktam rendesen, de a rések csak nőttek. A szőnyeggel való eltüntetés szóba sem jöhetett. Kétségbe voltam esve, hogy mi tévő legyek, mivel az olcsónak tűnő “parkettás” emberke, akit az unokám az interneten talált, már nem volt elérhető.
 
Amikor megkaptam az Ön cége telefonszámát, és beszéltünk, kissé furcsáltam, hogy csak bejelentkezéssel lehet az Önök Stúdiójába menni. Megvallom meglepett, de mikor ott voltunk, és senki nem zavart minket az egyeztetés alatt, megértettem, hogy mennyivel is komolyabb így megtárgyalni a problémámat, hogy senki nem zavart minket, és csak velünk foglalkozott. Őszintén megvallom, hogy kissé elöntött a düh, mikor NEKEM, a 67 éves háziasszonynak kezdte el ecsetelni akkor a felmosás fortélyait. No mindegy, gondoltam, ez legyen a legtöbb bajom.
 
A munka, amit végeztek, őszintén szólva is rendhagyó volt. Örömmel tapasztaltam, hogy Önök nem porolták össze az egész házat munka közben. Ez a pormentes csiszolás nekünk áldás volt. A végeredmény a javítás-csiszolás, és lakkozás után még szebb lett mint új korában.
 
Ami utána jött, az volt a hidegvíz. Amikor a kezembe nyomta ezt a kis Bona Spray moppot. Őszintén szólva csak 2 nap után értettem meg, hogy az első találkozásunk alkalmával miről is esett szó: A helyes felmosás! Ez a kis Bona Spray mop a mindenem. Igaza volt! Be kell látnom, hogy még a fiatalok is tudnak okos jó tanácsokat adni. Nem hittem szinte el, hogy a mindennapos harcom a por ellen csak ennyin múlott. Ezen a kis okos moppon. Tényleg nagyon kis helyen elfér, és mindig kéznél van.
 
2 éve használom minden áldott nap, és igaza lett. Nem vizezi túl a parkettát, ami a mai napig is újként tündököl, nem nyílt azóta sem meg, de talán ennél is fontosabb, az hogy az egész lakást 10 perc alatt felmosom már, és nem kell várnom a száradásra. Még a járólapon is tökéletesen működik! Nem nyitottam ablakot felmosás után már 2 éve. Bele sem merek gondolni, hogy korábban mennyi port engedtem be így a lakásba /magunkba/, és ami nekünk kisnyugdíjasoknak nagy szó, hogy nem engedtem ki meleget!
 
Azóta is ajánlom mindenkinek, és már a barátnőim, és családtagjaink is használják. Örömmel. Szépen takarít, és ápol. Még egyszer köszönöm, és nagyon örülünk a webshopnak is (bár a rendelést az unokám intézi azóta is)!
 
Köszönettel:
Kovács Tiborné
1063, Budapest

Eddig 1 hozzászólás érkezett.

  1. Györgyiné Molnár Éva szerint:

    Érdekel a Bona Spray mop. Csak jó dolgokat olvastam róla. Kérdésem az lenne, hogy járólapra (konyha, fürdő)is lehet használni? Hol vásárolhatom meg a terméket?
    Árajánlatot szeretnék kérni.
    Üdvözlettel:
    Györgyiné Molnár Éva

Hagyjon üzenetet